Történelmi parlamenti fotó

Ma készült egy páratlan fénykép egy – az ellenzék által kért – rendkívüli parlamenti ülésről, amit a Fidesz elszabotált, azonban a teljes ellenzék részt vett rajta.

Így elkészülhetett a fotó, amelyen csak az ellenzéki padsorokban ülő képviselőket látunk.

 

Íme, gy fest a parlamentünk, mikor a teljes Fidesz/KDNP frakció hiányzik és minden ellenzéki ott van.

pl.jpg

Ha kigyönyörködtük magunkat, akkor emlékeztetőül a 2018-as választások eredménye:

Részvételi arány: 70% (8,3 millió szavazóból 5,8 millió adta le a szavazatát)

Ebből a 70%-ból –

49,27% szavazott a Fideszre

19.06% a Jobbikra

11,91% az MSZP – Párbeszédre

5,37% a DK -ra

7,06% az LMP-re

Akik nem jutottak be, de gyűjtöttek szavazatot ( 5% ugye a limit)

3% a Momentumra

1,73% a Kétfarkú Kutyára

2,6% Minden egyéb  kicsi és/vagy kamu pártocskára

Azaz az ellenzéki pártok többségben vannak a Fideszhez képest számszakilag és összesen több, mint 2,8 millió magyar ellenzéki szavazót képviselnek. És akkor még nem beszéltünk a nem szavazókról. Sajnos ők  nem szavaztak senkire.

 

Akkor most ennek tudatában nézzük meg újra a képet és vegyük észre mi a baj a magyar választási rendszerrel és a pártok legitimitásával.

 

 

 

 

 

Az autóipar melléfogásai

Most nem autótípusokról fogok írni, hanem olyan – számomra- érthetetlen dolgokról, melyek évekig meghatározták, vagy meg fogják határozni az autóipart.

Az ezt megelőző érában, amikor öreg papák ültek az igazgatótanácsokban, széria kazettás magnókkal örvendeztettek meg bennünket a CD korszakban, majd CD-vel, mikor már mindenki mp3-at hallgatott. Sokan csak szimplán telefontartónak használták.

dscn5551jpg.jpeg

Ma mintha éppen az ellenkezőjét tapasztalnám. Az autóipar hosszú nyelvvel próbálja kielégíteni a vásárlók vélt vagy valós igényeit, sokszor nem törődve avval, hogy ésszerű-e, vagy éppen ciki a megoldás. Vegyük tehát csokorba őket!

1. Kamu kipufogók – kamu hűtőrácsok és légbeömlők.

A dupla kipufogók – műszaki okokból – ezidáig csak a nagy lökettérfogatú V6-V8-V12 motorokat jellemezték, némileg érthető okokból. Ezek a rettentő nagy erejű autók nagy mennyiségű kipufogógázt termeltek, amit oldalanként volt célszerű elvezetni.

Hosszú évtizedek alatt a dupla kipufogó a drága autók státusszimbólumává vált. Azonban már a prolik is át kívánják élni azt a páratlan életérzést, hogy a mögöttük poroszkáló egyedet megeszi a sárga irigység! Nos, az eredmény alant látható:

14c263_093-55b635e57bdc1.jpg

Ugyanez a helyzet a légbeömlőkkel. A nagy teljesítményű autókat intenzívebben kell hűteni, amire remek módszer a menetszél megfelelő helyekre terelgetése, azonban ugye mondanom sem kell, hogy az átlagos teljesítményű autóknál erre nincs szükség. Mégis miképpen lehet akkor, hogy az autóipar elárasztott minket a kamu légbeömlőkkel?

2 dollárból akarja megúszni az autógyár és a tulaj a drága légbeömlőket? A KIA Stinger anélkül is fasza autó, miért égeti magát a KIA kamu motortér légbeömlőkkel?

kia-stinger-trim-levels_o.jpg

A kis Suzuki vevőköre vajon rallye légbeömlőkre vágyik?

New-Suzuki-Ignis-2017-749013.jpg

A HONDA lőtte a legnagyobb bakot a rosszul értelmezett kamugépezettel. Ilyen kamu hátsó légbeömlő és diffúzor pornót még nem látott az autóipar.

cc_2018hoc020005_02_640_si.jpg

Talán ennyi WTF! elég is odakint, fáradjunk beljebb – itt is van néhány teljesen agyament ötlet, ne féljünk.

2. Zongoralakk

Mi a nyavalya ütött a dizájnerekbe? Otthon sem vonok be semmit zongoralakkal – kivéve a zongorát – mert porosodik, mert sérülékeny. Miért kellene mindez a kocsimba? Nos szerintük ez az egyetlen módja annak, hogy jól érezzük magunkat. Lássuk az eredményt:

mercedes-c-class_12-53a18e73e0-5409c2e959958.jpg

Tesla-Model-X-seatback-glossy.jpg

s-l1000.jpg

Nagy összegben fogadok, hogy a drágább modellek után lecsurog a trend az alsóbb néposztályokhoz is. Zongoralakkot mindenkinek vaze!!!

3 – Infotainment screen mindenáron!

Ennél is szánalmasabb próbálkozás a műszerfal teljes elektronizálása, azonban ez már túlmutat az öncélú majomkodáson. Az a tény, hogy jó néhány mai autón már nem tudja a sofőr a műszerfalon közvetlenül állítani az utastér hőmérsékletét, hanem rá van kényszerítve egy kétes minőségű tabletnek látszó tárgyon ezt elvégezni: nos ez már felelőtlenség. Értem én, hogy a Tesla nagyon cool, de az a kaliforniai geekektől csurgott le a felső középosztályba. Ráadásul önvezetés közben egyszerűbb matatni. Nézzük az úgynevezett “infotainment screen” reverz evolúcióját.

TESLA:

vrg_model_3_dashboard_head_on_view.0.jpg

Random kisautó:

2017-Suzuki-Ignis-GLX-SUV-orange-press-image-1200x800-(3).jpg

Maguk a tervezők sem tudják, hogy mit kezdjenek a tabletet a műszerfalra őrülettel, sok olyan autóbelsőt láttam, ahol a helyet nem tudták kitölteni, ezért giga méretű gombokkal rakták tele a képet, vagy épppen a fizikai gombok ismétlődtek a tableten. Példa egy anatómiai lóra (indokolatlanul nagy gombok, gomb-ismétlődés, kegyelemdöfésként zongoralakk):

Subaru-Starlink-Infotainment-ILIKA-1600x1067-679x453.jpg

Végezetül egy értelmetlen öncélú járvánnyal hozakodom elő.

4 – Nagy felniket a népnek!

Az ötlet szintén a nagy és drága autóktól jött. Bemutatták a Genfi Autószalonon, ujj vastagságú gumival és csillogó nagy felnivel a sikeres autót, íme:

000eb049-500.jpg

Valóban szép. Az ember nyála folyik.  Azonban a közúton az olcsó kocsikkal a  következő történik. A lapos gumi hamar megsérül a Petőfi utcában, nem nyújt megfelelő menetkomfortot, mert nem nyeli el a döccenőket, sok lökést ad át az amúgy is alultervezett futóműnek, ami hamar megadja magát. Ezen felül a nagy felni nehezebb, mint a gumiban volt a levegő (ami helyett felnit vesz a nép), ezáltal sokkal nagyobb a rugózatlan tömeg, ami tovább nehezíti a futómű sorsát. Nem beszélve a bődületesen drága gumikról. Gyermekkoromban 13-as felnik is elterjedtek voltak, később évtizedekig 14-es felniken gördült a világ. Most? 16-os felni már ciki. 19-est vesznek az emberek a maxinak látszani akaró mini-terepjárójukra.04-mazda-cx-3-ny-auto-show-2018.jpg

 

Csak remélni tudom, hogy az autógyártás kibohóckodja magát és visszatalál egy biztonságos környezettudatos és kényelmes optimumra.

 

 

 

Felhajtás az Árpád-hídra

Reggel rámszólt Maki, hgy kapcsoljak azonnal el a Fiala műsorról, mert ő nem hajlandó hallgatni ezt az arrogáns embert reggel (sem). Reggeli bosszankodásból kijut minden reggel amúgy is, amikor szembesülünk a nagy magyar össznépi pofátlandkodással az Árpád-híd budai felhajtójánál.

Így nézett ki a boldog békeidőkben:

376908_456785401021514_844559130_n_1_1343679261

(Fotó: Urbanista)

Aztán mostanra lett egy olyan neuralgikus pontja észak budának, hogy csak na.

Az alaphelyzet, hogy 3+1 buszsávból alig 50 méter alatt csinálnak 1+1 buszsávot fel balra az Árpád-hídra. A buszsáv természetesen nincsen bekamerázva, reggel sehol egy rendőrjárőr, ergo szabad a pálya!  A Google fotókon a békés vasárnap délelőtti állapotokat láthatjuk: a képen a két baloldali sáv visz fel a hídra, a két jobb oldali sáv megy tovább budán, reggel ott alig van valaki.

1

2

3

Reggel hétköznap tömve van itt minden, minden kis utcából és a Szentendrei úton is özönlenek az autók (körgyűrű hiányában) teljes észak-Budáról és vonzáskörzetéből (Üröm, Solmyár, Budakalász, Pilisvörösvár stb), hogy feljussanak a két sávosra szűkített Árpád-hídra.

A legrosszabbul az jár, aki eleve a bal szélső – azaz szabályos sávot választja, mert a büdös életben nem jut előre a folyamatosan áramló szabálytalankodóktól, akik a 3 jobb oldali sávból (including buszsáv) pofátlankodnak előre a hídra. Egyre többen választják a buszsávot már a felüljárón is, aminek csak az lehet a vége, hogy a folyamatos záróvonal ellenére bevágnak valaki elé a felüljárón – hiszen a buszsáv nem megy fel a hídra, csak a megállóig tart….ott okosan megszűnik.

4

Jobbnál jobb ötleteket találtunk ki Makival a helyzet rendezésére, megoldható lenne, hogy ne a szokásos magyar szabályozatlan “erősebb kutya baszik”-elv alapján kerüljenek fel az autók az Árpád hídra. Várom a tippeket, hogy kihez lehet fordulni. Gondolom nem Óbuda, hanem Főváros.

Simon Gábor-gate és ami mögötte van

Újabb kegyelemdöfést kapott a baloldali ellenzék. Az MSZP alelnökéről Simon Gáborról kiderült, hogy mintegy 250 milliós betétje van egy osztrák pénzintézetben, amiről elfelejtett vagyonbevallásában megemlékezni.

hirado19_simon_140204-1024x576

Persze ma Magyarországon az a hír, amiből hírt csinálunk. Ha egy homeless odaszarik az utcasarokra és naponta 5-ször bemondják a hírekben, hogy odaszart, máris bekerül a köztudatba és mindenki hangosan csaholva megveti érte az összes kéregetőt. Ha csak csendben odaszarik, akkor meg a kutyát sem érdekli. Fontos észrevennünk, hogy maga a hírközlő csatorna gyártja ma már a híreket.

De mi köze ennek az MSZP-hez? Nagyon egyszerű. Ma a közvélekedés a politikusokról az, hogy korruptak. A dolgok gyorsan összerakhatók, ha már a sajtó is beszél róla. Menjünk sorban józan paraszti ésszel, mint mindig:

Az elmúlt évtizedben szinte minden önkormányzat eladósodott –azaz pontosítsunk. Az önkormányzat vezetői hiteleket vettek fel, kötvényeket bocsátottak ki az őket megválasztó lakosok nevében kereskedelmi bankoktól vagy üzleti körök felé. A sajtóban megszellőztetettekből kiderül, hogy Simon Gábor esete járható út volt, elment tárgyalni a bankkal, és cserébe az ott felvett drága hitelért vagy kötvénykibocsátás finanszíroztatásáért kapott egy pivát számlára 250 milliót. Pofonegyszerű ez kérem! Nem kell hozzá okosnak lenni, csak végletesen korruptnak.

A lényeg itt nem az, hogy megszellőztették a hírek ezt, nem az, hogy ki nyomta fel Simon Gábort a felesége vagy nem, meg hogy lemondott, meg hogy mit hazudott,  hanem az, hogy Simon Gábor egy mintát követett, feltehetően nem egyedi volt az esete. Mint ez a link is mutatja (klikk a képre), 612 milliárdot tapsoltak el az önkormányzatok:

20121114_PEL_7134_496

Egy egészséges társadalom ilyen esetben beindítja az önvédelmi reflexeit – oké. akkor vizsgáljuk ki egytől egyig az elmúlt mondjuk 10 év összes önkormányzati hitelfelvevőjének magánvagyonát, vonjuk adóvizsgálat alá őket, mivel megalapozottan gondolhatjuk, hogy milliárdok csücsülnek a számláikon a mi pénzünkből. Ez nem atomfizika. És levonhatunk mélyebb következtetéseket is, miért ne? Az összes állami vezető tisztségviselőt adóvizsgálat alá kell vonni, hiszen mostanra számtalan módon bizonyosodott be, hogy hűtlenül és korrupt módon bánnak az állami közvagyonnal. Kicsit megturkálni. Az a párt, aki ezt bevállalná 8 évre bebiztosítaná magát, mert mindenki rájuk szavazna. Én biztosan.

Ezzel szemben nem történik lófasz sem. Tördeli a kezét az MSZP, hogy ez most nem jött jókor a választások előtt. Morzsolja a kezét a Fidesz, mert ez most jól jött a választások előtt.

És mi? A gondolkodó emberek átlátnak a szitán, a nem gondolkodók megint az egyik oldalra állnak. Nem látják át, hogy Fideszes és MSZP-s polgármesterek is vettek fel ilyen hiteleket, bocsátottak ki ilyen kötvényeket, feltehetően mindegyik privát számláján ott figyel a lenyúlt %-ból a pénz. Itt a mintázat a lényeg, ami kirajzolódik. Ebbe bele kellene bukjon a teljes regnáló politikai elit, aki lenyúl minket, szívja előlünk a friss levegőt és megfojt minket. Földmutyi, trafikmutyi, önkormányzati hitelmutyi, közbeszerzés mutyi, Paks mutyi, mennyi mutyi kell még, hogy felébredjünk?

Nézzük meg a cseheket! Klikk ide >> KLIKK

Átvernek minket az orrunk előtt, mint az itt a piros, hol a pirosban.