Egynyári kaland sorozat – kritika

A napokban meghallgattam az általam nagyra becsült és rendszeresen figyelemmel kísért Filmklub Podcast egyik adását, amelyben az Egynyári szerelem alkotói és színészei immár másodszor voltak vendégek.

egynyári-kaland-1280x640

Elsőre csak szemöldök húzogatással reagáltam néhány elhangzott gondolatra (az egyik színész kifejti benne, hogy nem érdekli, hogy a közönség mit gondol), de amikor elhangzott, hogy igazából nem is nagyon volt kritikai fogadtatása a sorozatnak, akkor arra gondoltam miért ne írhatnám én meg ezt a kritikát. Elvégre éppen elég időt töltöttem el jóhiszeműen a nézésével.

Egyrészt Zomborácz Virág neve nálam jól cseng az Aranyélet sorozat miatt – sőt az aranyos Utóéletet is megnéztem miatta 🙂 – másrészt mindig nagy érdeklődéssel  várom, ha megjelenik valami olyan magyar alkotás, amiben megcsillan a reménye annak, hogy tehetséggel túllendülünk a gáz magyar filmes jellemzőkön, úgymint fos zene, érthetetlen és életidegen dialógusok, tehetségtelen, ripacskodó, vagy éppen eszköztelen fahangú színészi játék, dramaturgiai baromságok, overall ritmustalanság, vagy akár öncélú művészieskedés.

 

Attól tartok, hogy az Egynyári szerelem csak részben kivétel a fentiek alól. De ráléptünk a jó útra!

Kezdem rögtön azzal a nehezen feledhető ténnyel, hogy a sorozat célcsoportja jól láthatóan a korai egyetemista korosztály, azaz mondjuk a huszonéves koruk elején járók. Fiam 18 éves, azaz még előtte áll az egyetem, de sírva menekült pár rész után, azt mondta, ez szar, pedig értelmes gyerek, akivel komoly alkotásokat is meg lehet nézni. Mondta ezt úgy, hogy a 3. évad nyitójelenete éppen egy jól sikerült dugás volt. 🙂

Ha azt hozzávesszük, hogy az amúgy is marginális nézettségű Duna TV-n adták a sorozatot, akkor ezzel a döntéssel elég  alaposan el is vágták a sorozatot potenciális 18-24 éves korú nézőktől, ha jól értem.  Sírva könyörgöm, mutassatok egy 18-24 évest, aki Duna Tv-t néz, akár este fél kilenckor!

nyar_2

Lépjünk tovább a zenére. Az első két évadra már részletesen nem emlékszem, de a harmadik negyedik évad zenéje hozza mindazt, amitől féltem, iszonyatosan szar és igénytelen. Nem vagyok ugyan filmes szakmában, de elég nagy film és zene fogyasztó vagyok. Azt pedig elmondhatom, hogy a jó zenei betétek fényéveket tudnak emelni egy sorozat színvonalán, akár egy szar jelenetet is megmenthetnek. Na ebben a két évadban annak ellenére vállalhatatlanul szar a zene, hogy szintis srác viszi az egyik főszerepet. Erre tényleg nincs mentség. Példaként említhetem a harmadik évad szintis jeleneteit akár az utcán, akár a galériában, de bármely random jelenet alatt vállalhatatlan prüntyögések mennek. Pozitív ellenpéldaként hoznám fel az épp most futó Stranger Things sorozatot, amely a 80-as években játszódik és ennek megfelelően szintén 80-as évek style minimál szintimuzsika van alatta…de milyen!!!

Vannak azért Magyarországon is olyan szinti producerek, akik tudnak jó elektronikus zenét csinálni emberi költségvetésből.  Félve jegyzem meg, hogy volt rá példa a Kontrol-ban, hogy a zene kurva sokat emelt a film színvonalán.

Ehelyett a negyedik évadban például kénytelek vagyunk végigszűkölni egy goa-trance-es hangulatú tóparti táncos jelenetet, amiben minden szereplő transzcendens állapotban kering. Ultrafos zenére. Nem lehetett volna könyörületesen betenni egy tetszőleges random átlag trance-t alá? Legalább az egyszeri hallgató is ráérez, hogy miért szereti egy bizonyos réteg a psy-trance-t.

Video: Psy trance – a szintetizátor muzsika, amit kevesen értenek.

Ha már a szar jelenetek szóba kerültek. Abból van bőven sajnos. Vegyük rögtön Luca taxis intro jelenetét.

Luca Budapesten taxit fog, hogy eljusson a pályaudvarról az adott címre. A taxis indokolatlanul paraszt, káromkodik, eltéveszti a címet, bepróbálkozik Lucánál, majd elüt egy kerékpárost.

Ez a jelenet semmit nem ad hozzá sem a történethez, sem Luca jellemfejlődéséhez, nem életszerű (sok faszkalap taxis van, de egyik sem káromkodik utassal a fedélzeten és az sem jellemző, hogy gyalogost gázolnának) emiatt élek a gyanúperrel, hogy vagy húzni kellett az adásidőt, mert nem volt más egyéb ötlet (ez baj), vagy Zomborácz Virág a filmjében  üzenni akart a taxis társadalomnak (ez is baj). Más értelme nincs. Mindenesetre kettes alá jelenet.

Ugyanígy értelmetlen az a jelenet, amikor Luca átvág a flashmob-os srácokon és kiakad. Teszi mindezt úgy, hogy tudjuk, hogy táncol és szereti a táncot. Ez a jelenet legalább értelmet nyer valamennyire, mert később ugyanezeket a srácokat felcsalja a szintis Ákos előadásának színvonalát emelni.

 

Értem én, hogy Luca negatív alak, de azért egy táncos még akkor is megnéz egy véletlenül elé terülő flashmobos jelenetet,  ha épp hisztis kedvében van. Arról nem is beszélve, hogy a kamera nagy hatalom: be  lehetett volna mutatni egy igényes 2-3 perces flashmob jeleneten keresztül egy jó dalt, vagy street dance csapatot,  belefért volna 4 évadba egy kis kulturális misszió. Helyette kaptunk egy csapat szarul táncoló statisztát, amiből kettő legalább durván elhízott lány volt. Kettes alá.

Lépjünk túl lassan Lucán. Gábor valami okból kifolyólag belesodródik egy férfiasságot növelő tréningbe, ami végig  annyira szar, hogy minden valamire adó producer kivágta volna a sorozatból. Ehhez képest évadokon átívelő visszatérő jelenetsor lett belőle, amire szintén nincs mentség.

Ráadásul a tréningen Gábor mellett amúgy visszatérően felbukkanó óriásira nőtt elálló fülű mellékszereplő lesz az a pasi, akivel Luca megpróbál szüzesség elvesztő projektet indítani.

Ez az a karakter, akit nagy ívben ki kellene végre vezetni a magyar képernyőről, ugyanis érezhetően a reklámfilm szcénából lett átmentve. Üres fejű, lúzernél is lúzerebb, ronda és életképtelen teljes mértékben életszerűtlen, hogy egy ilyen emberrel összefutsz bárhol az életben, mert alapban fogyatékosnak kell lennie, aki pedig nem jár nőcsábász tréningre, mert nem tudja megfinanszírozni, leginkább azért, mert éppen zárt osztályon ápolják.

Értem én, hogy a reklámfilmekben valamiért megvetette a lábát ez a kompletten üresfejű debil karakter, mert el lehet neki adni a devizahitelt, meg a nátha elleni szereket,  de valaki magyarázza meg  nekem, hogy milyen embercsoportot szimbolizált ez az ember és az általa képviselt dolgok egy intelligens embereket megcélzó sorozatban! Újabb kettes alá.

rcVloMH

Kép: Ezt a szintű képi lúzerséget felejtsük végre el! (2. évad)

 

Vegyünk olyan jeleneteket, amelyek akár jók is lehettek volna, de indokolatlanul el lettek rontva.

Zsófi éppen egy sérült pszichológussal nyomul és átköltöznek a fos kempingből egy jó hotelbe. Igéretes kezdet, vicces és hiteles  a kissé kényszeresen fess Zsófi kempinges diszkomfortos zuhanyozós zsufi jelenete. 🙂 Indokolt tehát a lépés a hotelbe.

Annál is inkább, mert a hotelben van medence is. A medencének nyilván van úszómestere is. Az úszómester azonnal szemet is vet Zsófira, ismerik is egymást régebbről. Remek. Izgulok hogy kitartson a dramaturgia-színvonal.

Zsófi lepattintja a srácot – cool, elvégre van párja. Ami ezután történik az viszont elindítja az igénytelenség lavinát sajnos.

Zsófi ugyanis azonnal beleül egy darázsba és a darázs megcsípi  nem kicsit csinos fenekét. Át is parancsolja őt a srác az elsősegély helyiségbe – tessék? Egy úszómester? És közben mi lesz az emberekkel? Megfulladnak? Oké, ezen lépjünk túl.

Rosszat sejtek. És be is igazolódik.

A helyiségben a srác megszivatja Zsófit (megpróbálja levetetni vele a fürdőnadrágot a vizsgálat ürügyén), ami elég szar szexista anti #meetoo poén, de elmegy. Azonban Zomborácz Virág nem ereszti el és kapunk még egyet az arcunkba ugyanabból a szivatásból. MIÉRT? Elsőre is felfogtuk, hogy a srác tapló, miért kell erőltetni? Miért kell Zsófit és minket is hülyévé degradálni? Mert Zsófi a második szexista szivatásra is ugyanúgy reagál, mint az elsőre, ergo egyiknek sincs így értelme, mert így nem egymást erősítik, hanem gyengítik a poénok.

Vagy ott van Ákos. Relatíve jól indul a jelenetsor a dobos zenekaros karrierjével, majd a rocker srácnak beszól, még mindig  OK. A rocker srác megüti, elered az orra vére. Rendben, életszerű. Miért nem lett belőle egy jó kis férfias bunyó??? Könyörgöm. Én nem vagyok egy agresszív ember, de ha így bebasznak nekem, akkor tutira visszatámadok. Ákos földre kerül, kimegy a folyosóra és úgy megy a folyosón, mint akivel mi sem történt. Nem rúg bele a szemetesbe, nem veri ököllel a falat, SEMMI. A már említett teljesen felesleges taxis jelenetben a taxis többet káromkodik, mint Ákos itt, miután csúnyán megverték. Teljesen életszerűtlen és szintetikus. A zene alatta szintén.

x1080-Az0

Kép: a szatír előtti nyugodt pillanatok stílusidegen nyalókákkal (3. évad)

Párbeszédek: kedvencem, mikor a két lány egy  magamutogató szatír elől rohan el és közben a következőt mondja egyikük lihegve a másiknak: ” A felvilágosító kiadványokban az van, hogy a szatírokra csak rá kell kiabálni” – TESSÉK? Ilyet ki mond ki a száján? Vagy ez a közszolgálatiság pipa a Duna TV-n? Ne már!

Mentségére legyen mondva a sorozatnak, hogy vannak benne aranyos jelenetek, szerethető karakterek is, mindkettőt tekintve én kb 40-50%-ot lőnék be.  Számomra éppen a nézhetőség határait súrolja pont emiatt. 48 éves vagyok, már maximum a temetkezési vállalkozók célcsoportját bővítem. A célcsoport gyerekeimnél (15-18 éves fiúk) a sorozat elvérzett, elhagyták.

Én nagyjából itt be is fejezném a kritikát, mert felbosszantottam magam. Nem is kérnék számon olyan intelligensebb kérdéseket az alkotókon, hogy a bomba Zsófi miért csak és kizárólag a lúzerségi skála maximális értéke felőli pasikkal jött össze és egyetlen laza pasival sem 4 évad alatt? Bence is lúzer (ráadásul Rubóczky Márkó nem is jól játszik, mert túl gátlásos, mint színész) a pszichológus gyerek is lúzer, közben volt azért laza pasi karakter is a sorozatban…de ők bottal sem piszkálják meg Zsófit valamiért. Egyáltalán: miért van ilyen mennyiségű lúzer pasi a képernyőn? Ettől jobb lesz a csajoknak?

Még a kvázi laza és csajozós figura Ákos is full lúzer – szar zenéi vannak, nincs kocsija, nincsenek jó poénjai,  nincs egyetlen menő megmozdulása sem azon kívül, hogy jóképű. Péter volt az egyetlen cool férfi figura 4 évad alatt. Csaj oldalon pedig anno még Dóra és esetleg most Enikő.

egynyc3a1ri-dobos-evelin

Kép: Dóra tényleg cool (1. évad)

Soundria rating: 5/10

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne fogd vissza magad!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s