Kincsem film – kritika

Herendi Gábor neve ismerősen cseng már a magyar mozis fülnek. Valami Amerika, Társas játék, Poligamy. Akár rendezőként, akár producerként, valahogy ráérez a magyar (értelmiségi) közízlésre.

A Kincsem megrendezése is szépen illik a sorba, igazi sikerfilm, tényleg nem menekültem ordítva a képernyő elől, kifejezetten élvezhető volt. A költségvetésről csak pletykákat hallottam, de állítólag nem alulról veri a 3 milliárdot. Hihetetlen összeg a mai magyar viszonyok között.

A film magyar viszonylatban ezért rettentő látványos, van benne még épülő Bazilika is, meg szép steril századvégi rakpart. 🙂

kincsemforumhungaryszaboadrienn

A forgatókönyv csúcs (itt jegyzem meg, hogy a filmet forgatókönyvíróként is jegyző Herendi a promófilmben ezt nyilatkozta: “elolvastam a forgatókönyvet és nagyon tetszett” miközben a szöveg alatti felirat szerint ő a forgatóköny(v)író – hmm), nem is lehet belekötni, a zenéje kifejezetten ütős, jók a kosztümök, jók a karakterek (kivéve talán a zsokét), jó a színészek arcjátéka is, jó a vágás.

Nekem túl steril volt minden jelenet (talán csak a vége nem), de Herendi valahogy mindenbe sterilitást visz, talán a reklámfilmes előélet miatt? A fények sem voltak izgalmasak, minden telibe volt világítva, alig voltak árnyékok.

kincsem3

A színészeinket továbbra is meg kellene tanítani beszélni, a mimika már jó, de a párbeszédek haloványak. Mintha papírról olvasnák.

Ami miatt billentyűzetet ragadtam, az inkább a film rossz értelemben vett eklektikája és polgárpukkasztása volt. A dramaturg vagy keményen ellenkezett Herendivel, vagy súlyosan elmezavart.

Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért kell ilyen párbeszéd egy 19. század végi filmbe?

  • Bejöhetek?
  • Gyere!

 

  • Ma vasárnap van, minden zárva!

 

  • Egy karcot ne lássak rajta!

 

 

Aztán miért kell két kicsi legos beszólás egy tök komoly drámai kényszerházasságos jelenetbe?

Miért kell a látványos táncjelenetnek elektronikus komolyzenére mennie? És az – amúgy kitűnő – derby jelenetekben miért kell stílusidegen elektromos dobgépkoncert?

Egyik sem volt számomra sem elegáns, sem humoros. Ez a film különben van olyan nagy formátumú, hogy nem lenne szüksége ilyen olcsó bazári poénokra. Stílusteremtőnek kevés – tehát a filmbe sok.

irBktkqTURBXy9iZWEzOGE0ODcwNjM5MTQzZmRmNWY0Yjg5Y2FlNGIyNC5qcGVnkZMCzQMmAA

Ha Herendi meg tudta volna állni, hogy egy stílusban konzisztens filmet alkosson, akkor most leborulnék. Különben egy újravágott verzió és néhol új zene meggyőződésem szerint javára válna a filmnek. És persze néhol újra kellene szinkronizálni.

Így is az utóbbi idők legjobb magyar közönségfilmje.

Ami tetszett:

  • remek forgatókönyv
  • hiteles karakterek
  • izgalmas vágás
  • végre alapvetően jó zene
  • antik CGI Budapest belváros (még ha nettó 10mp-re is)

Ami kiakasztott:

  • néhol stílusidegen, olcsó poénok és zene
  • színészek béna beszédkultúrája
  • steril jelenetek

 

 

 

 

 

 

 

Ne fogd vissza magad!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s